Magnitúdó

A földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszáma a magnitudó, vagy más szóval méret.

A mai magnitudóskálák alapja a Charles F. Richter, amerikai szeizmológus által 1935-ben a kaliforniai földrengések jellemzésére bevezetett skála.

A magnitudó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos: egy magnitudófokozat növekedés mintegy 32-szeres energia növekedést jelent. Egy 4,5 méretű földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kt-ás, nagasaki méretű) atombomba robbanásakor. Az eddig műszeresen megfigyelt legnagyobb földrengés magnitudója, 9,5 körül volt (Chile, 1960). Ez mintegy 66 000 000 előbbi méretű atombomba energiájával volt egyenértékű.

Globális viszonylatban az 5-ös magnitudójú rengést közepesnek, a 6-ost erősnek, a 7-est nagyon nagynak, a 8-ast vagy nagyobbat, óriási rengésnek nevezzük. 8-as, vagy annál nagyobb méretű rengésből évente átlagosan egy pattan ki a Földön.

A földrengés tényleges nagyságával nem egyenesen arányos a földrengés felszíni hatása, melynek jellemzésére az intenzitás-skála használatos.

Magyarországon M 7-nél nagyobb rengések nem fordulnak elő, már az 5-6-os magnitudójú rengéseket is nagynak értékeljük. Mai ismeretünk szerint a legnagyobb, a mai Magyarország területén valaha kipattant földrengés Komáromban keletkezett 1763. június 28-án, mérete 6,3 volt. Az első rengés, amiről tudomásunk van, Kr.u. 456-ban keletkezett a korabeli Savaria (mai Szombathely) közelében. A történelmi rengések mérete és epicentrális intenzitása a korabeli leírások alapján becsült érték.