2013-06-11-Érsekvadkert

2013. június 11-én reggel, helyi idő szerint 07:31-kor kisebb erősségű földrengés keletkezett Nógrád megyében, Érsekvadkert közelében. 
A rengés sekély mélységben, 7 km mélyen pattant ki, magnitúdója 2,5 volt a Richter skálán.
A földmozgás az epicentrum környezetében néhány településen (Szátok, Szente, Tereske, Érsekvadkert) érezhető volt, de a rengés méretéből ítélve károk nem keletkezhettek.
A földrengés a 2013. június 5-i rengés egyik érezhető utórengése volt.


 Dr. Tóth László, szeizmológus


Amennyiben Ön is érezte a földrengést, kérjük töltse ki kérdőívünket!

Szívesen fogadunk minden egyéb földrengéssel kapcsolatos anyagot, pl. fényképeket is. Közreműködését előre is köszönjük!
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Magyarország területén évente átlagosan 100-120 kisebb (mint 2.5 magnitúdójú) földrengést regisztrálunk érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével. Ezek nagy része a lakosság számára nem érezhető. A rengések megfigyelt gyakorisága alapján az ország területén évente négy-öt olyan földrengés keletkezik, mely az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okoz (2.5-3.0 magnitúdójú). Jelentősebb károkat okozó rengés csak 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó, 5.5-6.0 magnitúdójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.

Szeizmogramok megtekintése
Földrengés térképek Magyarországról